Az Áramlat a színházban egy pszichofiziológiai kutatás, mely az előadók, és nézők biometrikus jeleit vizsgálva próbál választ kapni kérdéseire. Többek közt arra, hogy a nézők mennyire azonosulnak a cselekménnyel, vagy arra, hogy a színpadi események milyen testi reakciót váltanak ki a színészekből, és a közönségből. A tudomány, és művészet két, első ránézésre egymástól nagyon távol álló univerzum. A művészeté a kreativitás, ösztön, érzelem, míg a tudományé a logika, mérhetőség, szabatosság. Hogy kapcsolódik a kettő? A kérdés nem is, hogyan, hanem a hol? Az emberi agyban.

Megfigyelhető, hogy az agynak ugyanazon részei „gyulladnak ki”, amikor valaki zenét hallgat, egy tudományos alapelvet fedez fel, verset ír, vagy éppen egy matematikai problémát próbál megoldani, ha ezeket a tevékenységeket élvezi. Az Áramlat a színházban kutatás ezeket az áramlat „villanásokat” próbálja csapdába ejteni, és vizsgálni, a színházi kreativitással összekapcsolódó legmodernebb technológia segítségével.

A kutatómunka legújabb fejezetében a szívritmus variabilitás (HRV) egyidejű változásait értelmezve vizsgáltuk a színházi tréning, próba és előadás pszichofiziológiai hatását; főképp az összehangolódás mértékét, játékos, résztvevő és néző viszonyrendszerében. Az elemzések sok tényhez visznek közelebb az előadóművészetek kulcsjelenségeivel kapcsolatban, miközben a modern neuro-pszichológia számtalan jelensége, szakterülete kerül fénybe: a tükörneuronok, a polivagális teória, epizodikus és érzelmi emlékezet, hipnózis vagy maga az integráció. A kutatás felismeri a színpad antropológiai szerepét a közösség mentálhigiénés, érzelmi egyensúlyának megtartásában, valamint markánsan rámutat az alkotó munkán belül átélt közös csúcs-élmények lehetséges pozitív hatására, ugyanakkor arra is, hogy egy rossz klímájú színházi csoport hogyan válhat az ambivalens dinamikai jelenségek kifogyhatatlan példatárává  (vezetési stratégiák, rivalizáció, elnyomó eszközök, bullying, stb).